A szarvas, a farkas meg a medve

Járt-kelt a szarvas az erőben. Egyszer csak hallja, hogy valaki segítségért rimánkodik. Sietve indul a hang irányába, és látja, hogy a szélvész kidöntött egy lucfenyőt, a fenyő rázuhant egy farkasra, s az most ott nyög a kidőlt fa alatt. Hiába erőlködik a farkas, csak nem bír a fenyő alól kiszabadulni. Így hát panaszos hangon nyögdécsel.

A szarvas megrázta ágas-bogas szarvú fejét, és így szólt a farkashoz:

– Hogy kerülsz ilyen nyomorúságos helyzetbe, farkas koma?

– Jaj, jaj, ne is kérdezd, szarvas koma, látod, rövidesen üt az utolsó órám. Légy olyan jó, segíts rajtam, hengergesd odébb szarvaddal ezt a fatörzset!

– Segítek én szívesen, csak azt nem tudom, győzöm-e erővel…

– Próbáld csak meg! Legalább próbáld meg! - rimánkodott a farkas.

– Hát megpróbálhatom, miért ne! – felelte a szarvas.

Azzal nekirugaszkodott, minden erejét összeszedte, és elhengerítette a súlyos fenyőtörzset. A farkas kiszabadult és feltápászkodott.

– Nem is tudtam, hogy ilyen nagyerejű vagyok – csodálkozott önnön erején a szarvas. Büszkén megrázta agancsát, és indult tovább.

Közben a farkas talpra állt. Vizsgálgatja drága prémbundáját, nem sérült-e meg valahol. De a bunda sértetlen volt, nem hasadt szét sehol. A farkas hirtelen a szarvas után iramodott, megállt előtte, nagyot dobbantott és rárivallt:

– Állj!

– Mit akarsz tőlem? – kérdezte a szarvas.

– Egy lépést se tovább! Mert én most nyomban, itt helyben felfallak. Hiszen zsákmányul ejtettelek.

– Hohó! Azt talán nem! Hiszen én mentettelek meg téged a haláltól. Igaz-e? – kérdezte a szarvas.

– Hát aztán! Ha megmentettél, hát megmentettél. Én meg felfallak – felelte a farkas.

– Ostobaságokat fecsegsz. Szégyelld magad, szomszéd!

– Miért szégyellném! Felfallak és kész!

A két szomszéd jó sokáig civakodott. Pöröltek, pöröltek, összevesztek, összekaptak, de mindhiába, megegyezni csak nem tudtak. Végül is így szólt a szarvas:

– Keressünk hát valakit, aki igazsággal elbírálja a mi dolgunkat.

– Jól van, keressünk valakit – egyezett bele a farkas, mert ravaszul azt gondolta, hogy így legalább még egy zsákmányt szerezhet magának.

Járták az erdőt napestig. Kerestek, kutattak, végre medve-apóval találkoztak. Éppen a faluba tartott, feleségének akart mézet csenni.

Medve-apó meghallgatta mindkét fél panaszát, aztán a szájába dugta a mancsát, úgy töprengett. Jó darabig gondolkodott, majd megszólalt:

– Nem tudom, mit is tanácsoljak nektek. Úgy vélem, az lesz a legjobb, ha elmegyünk a tetthelyre, s ott vizsgáljuk meg az esetet, annak rendje és módja szerint.

Elmentek hát mindhárman a tetthelyre.

A medve körülcammogta a lucfenyőt, aztán megint tépelődött egy darabig, végül megszólalt:

– Szarvas koma, próbáld csak meg agancsoddal felemelni ezt a fatörzset! Lássuk, megbirkózol-e vele!

– Megbirkózom én, miért ne birkóznék! – felelte a szarvas, és megemelte a fatörzset.

Ekkor a medve így szólt a farkashoz:

– Nos, farkas koma, bújj csak be egy kicsit a fatörzs alá, lássuk, beférsz-e?

– Aláférek, miért ne férnék alá! - mondta a farkas, és bekúszott a lucfenyő törzse alá.

Ekkor a medve újból a szarvashoz fordult.

– Te pedig engedd rá a törzset! Így ni!

A szarvas ráeresztette a farkas hátára a fatörzset, s a farkas ismét benne volt a csapdában.

Ha benne volt, benne is maradt. Ugyan ki segített volna még egyszer a bitangnak!